Szakkönyvek

Orvosi Szakkönyvek Az ókori társadalomban a papok vették át a gyógyítók szerepét, tevékenységüket a templomokban, kegyhelyeken végezték. Ugyanakkor már az ókorban elkezdett kialakulni a világi orvoslás is. Kínában már az i. e. 2. évezredben állami fizetéssel rendelkező – ezért a lakosságot ingyen gyógyító –, a papoktól teljesen független orvosi kar működött. Egyiptomban a fáraóknak saját orvosaik voltak. Az ókori Görögországban is világi orvoslás alakult ki. Csak a megfelelő iskolát végzett világi személyek gyógyíthattak. Hippokratész volt az első orvos, aki rendszerbe foglalta és leírta az orvostudomány elméleti és gyakorlati alapjait, tudnivalóit. Ezek egy része – az orvostudomány fejlődésének ellenére – még ma is érvényes. Hivatásuk megkezdése előtt az ókori orvosoknak a hippokratészi eskünek nevezett orvosi esküt kellett letenniük. Az orvoslás a rómaiaknál és az arab világban is tovább fejlődött. A középkor azonban Európában megtorpanást, sőt visszaesést hozott[forrás?]. A sebész és az orvos sokáig nem volt azonos fogalom. Így volt ez Magyarországon is, ahol csupán a 19. század óta követelik meg a sebészektől, hogy diplomával rendelkezzenek. Ezt megelőzően, képzetlen személyek, úgynevezett felcserek, valamint borbélyok látták el a sebészeti teendőket. Forrás: wikipédia